Az év egyik legnagyobb híre az Erdőmentőknél, hogy a MagNet Banktámogatásával és aktív közreműködésével a következő két év során 40 000 fát ültethetünk el erdőterületeken. A Bank minden ügyfele nevében vállalta egy fa elültetését, ami óriási segítség az Erdőnek. Az első célterület – ami idén ősszel mintegy 20 000 fát fogad majd be – az Ócsai Tájvédelmi Körzetben található és Európa szerte egyedi társulásoknak ad otthont. A terület különlegessége, hogy az ültetés nem csupán óriási szén-dioxid lekötést eredményez majd, hanem közvetlenül veszi fel a harcot a klímaváltozás hatásaival is. Ennek oka, hogy a hely korábbi lakói, a magas kőrisek (Fraxinus excelsior) egy olyan károsító gombafajnak (Chalara fraxinea) estek áldozatul, amely a klímaváltozás hatására volt képes tönkretenni az állományt. Most olyan – szintén őshonos – fajokkal végezzük a felújítást, amelyek már ellenállóak és a várható viszontagságos éveket is átvészelik majd. A teljes folyamatot a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának nagyszerű és elkötelezett munkatársai felügyelik és támogatják majd, valamint számos önkéntest is szeretnénk bevonni, akik a „hivatásos” Erdőmentőinken kívül szintén részt vesznek majd a projektben. A terület kitűzése megtörtént és annak előkészítése is megkezdődött, így gőzerővel robogunk a november eleje körül esedékes erdőültetés megkezdése felé. Számoljatok vissza velünk!

https://www.facebook.com/Erdomentok/posts/3131069110251738

Tags:

Comments are closed