Fantasztikus együttműködés valósult meg a NapraFarmon, ahol immáron befejeződtek az ültetések. A permakultúrás biogazdaság területére, illetve határára őshonos fafajok, cserjék, őshonos erdei gyümölcsfajok kerültek a biodiverzitás jegyében, összesen 2380 facsemetével és 46 cserjével lett gazdagabb a terület.

Köszönjük a rengeteg munkát és erőfeszítést helyi Erdőmentőinknek, Ivácsits Miklósnak, Uri Eszternek, Gróza Levinek, Szabolcsi Kristófnak, Vizi Nórának, Petrika Péternek, Petrika Daninak, Gönczy Mónikának, Baksa Klárinak, Baksa Ákosnak, Baksa Bencének, Baksa Antóniónak, Tar Istvánnak, Bordás Nórának, Holló József Norbertnek, Rácz Eszternek, Rácz Máténak, Tóth-Korcsmáros Lajosnak, Virág Veronika Annusnak, Kocziánné Fekete Orsolyának, Kóczián Botondnak, Napraforgó Waldorf Iskola diákjainak, Szotyi – A Napraforgó Waldorf Iskola Jane Goodall Rügyek és Gyökerek Csoportja tagjainak és minden elismerésünk Kozák Lajosnak és Csala Dorottyának. Végül pedig, de semmiképpen sem utolsó sorban, köszönetünket fejezzük ki a Haema PLASMA Kft-nek, akik támogatásukkal tették lehetővé a projekt végrehajtását. Végtelenül hálásak és büszkék vagyunk!

Erdőmentők Alapítvány

Facebook bejegyzésünket és további képeket itt találjátok!

Tags:

Comments are closed