Bármennyire is árvának tűnik, hidd el, nem az!
A tavaszi időszakban hetente több hívást kapunk elárvultnak vélt őzgidák miatt, és sajnos sokan nem állnak meg a telefonnál, hanem a biztonság kedvéért haza is viszik őket.
Tisztában vagyunk azzal, hogy csupán a jóindulat vezérli ezeket a tetteket, ám az esetek zömében a jó szándék sajnos a gidák elpusztulásához vezet.
Noha úgy tűnhet, hogy az anyjuk magukra hagyta a gidákat, de nem ez a helyzet. Az őz, miután gidái születtek, a szoptatás során megnövekedett tápanyagszükséglet fedezéséhez kénytelen igen gyakran táplálkozni. Ilyenkor a gidákat magukra kell hagynia, éppen ezért a Természet úgy kódolta őket, hogy mozdulatlanul lapuljanak a fűben. Ha ilyenkor megfigyeljük őket, akkor az édesanyjuk pont ugyanezt teszi velünk. Figyel valahonnan, ahol nem vesszük észre őt, és addig nem tér vissza kicsinyeihez, míg mi a közelben (sőt távolban) vagyunk. Éppen ezért tűnhet úgy, hogy a kicsik árvák, és juthatunk arra a téves következtetésre, miszerint meg kell őket mentenünk.
A megmentett őzeket azután sok esetben hiába juttatják el megfelelő helyre – például hozzánk – mert csak igen kis százalékban sikerül életben tartani őket, és az ilyen fiatalon nevelésbe vont példányok visszavadítása is lehetetlen, így az életben maradt állatokat is örök fogságra kárhoztatják.
A főszabály tehát, hogy ha magányosnak tűnő gidákat találunk, akkor nézegessük néhány másodpercig, esetleg kattintsunk el egy-két VAKU NÉLKÜLI!!! fotót, majd anélkül, hogy megérintenénk őket (mivel ezzel is halálra ítélnénk a kicsiket, hiszen a visszatérő anya az idegen szag miatt eltaszítja őket) távozzunk jó messzire!
Köszönjük, ha megszívleled a tanácsot!
Erdőmentők
A kampány oldala itt: https://erdomentok.hu/ne-vegezd-ki-a-kis-ozgidakat/
Comments are closed