Noha az európai barna medve (Ursus arctos arctos) a középkorban kihalt az Egyesült Királyság területén, a szürke farkas (Canis lupus) pedig az 17. században, most a Bristol Zoological Society Wild Place nevű projektje keretében mégis együtt élnek egy 10000 négyzetméteres területen. A négy medve és öt farkas összeeresztése az angliai erdők részleges visszavadítására tett kísérletek egyik pilot projectje. “A gondozók először megvárják, amíg a medvék belakják a terepet. Nagyon várjuk már a kezdést, de nem akarjuk elbizonytalankodni. Nem lesz semmi probléma, mert az állatok a vadonban is egymás mellett élnek. Ez az életterük. Amikor meglát az ember egy medvét egy fa tetején, rájön, hogy milyen tökéletesen alkalmazkodtak az itteni élethez. Mindkét fajnak sokat fog adni az egymás mellett élés. Interakcióba lépnek majd, és kialakítják, hogy ki hol él.” – nyilatkozta John Morris, a Society főigazgatója. Will Walker, az Project főgondozója, hozzátette, hogy azért feszülten várják, amikor a farkasok és a medvék találkoznak majd. “Még ha nem is ugyanazért a táplálékforrásért versenyeznek, két nagytestű fajt egymás mellé rakni mindig kicsit idegtépő.”

A kutatók nem csak a farkasok és medvék életét fogják vizsgálni, hanem azt is, hogy a területen jelenleg élő állatok, mókusok, madarak, hiúzok, rozsomákok hogyan reagálnak majd a ragadozók jelenlétére. Ugyan kapnak majd táplálékot, de a medvék várhatóan maguk is kutatnak majd bogyók és ehető levelek után. Az eredmények remélhetőleg sok hasznos információval szolgálnak majd a visszavadítás kérdéséhez. Morris szerint fontos, hogy a brit vadonok, amik jelenleg az ország 2 százalékát borítják, is előtérbe kerüljenek. Míg az állatkertek jobbára az egzotikus élőhelyekre koncentrálnak, a Wild Place Project, amellett, hogy madagaszkári és kameruni állatokra is vonatkozik, az ősi brit vadonoknak is ugyanolyan státuszt és figyelmet biztosít. A visszavadítási projektet magánadományok mellett az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap is támogatja, július 25-től pedig a látogatók is megfigyelhetik az állatok közös életét.

Forrás: www.theguardian.com
Fordította: Tarcsay Tibor

https://www.facebook.com/Erdomentok/posts/3060924560599527

Tags:

Comments are closed